Hont András: A NER találkozása az internettel a koncasztalon
A Századvég a magyar állam gyámsága alá venné a Facebookot. Olyasmi ez, mint amikor hadat üzentünk Amerikának. Most kiderülhet, hogy Lőrinc tényleg okosabb-e, mint Zuckerberg. Vélemény.
A Századvég a magyar állam gyámsága alá venné a Facebookot. Olyasmi ez, mint amikor hadat üzentünk Amerikának. Most kiderülhet, hogy Lőrinc tényleg okosabb-e, mint Zuckerberg. Vélemény.
A Facebook kontrollálná a magyar kormánysajtó hirdetéseit, a Fidesz pedig megrendszabályozná az amerikai óriást. Valódi háború lesz a virtuális világban a virtuális világért?
Maga az alapító Mark Zuckerberg is gyakran ír ki dolgokat a Facebookra, néhány korábbi poszt azonban rejtélyes mód eltűnt.
Szerinte a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy felelősséggel járó feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a Facebook végezze el.
A digitális népművészek sem tudták szó nélkül hagyni a Fidesz egyik legfontosabb emberének most nyilvánosságra került videóját.
Miközben néhány évente akár még munkahelyet is váltunk, a mobilszámunk valamiért marad a régi, és nem szívesen cseréljük le. Pedig egyre fontosabb lenne.
Mark Zuckerberg szerdán egy hosszú blogosztban jelentette be: a következő éveket arra szánja, hogy alapjaitól építse újra a Facebookot, a Messengert és az Instagramot is.
Egy interjúban mesélt Mark Zuckerberg testvére a Facebooknál töltött éveiről, arról, hogy miért ment el onnan, és hogy a szüleik mit gondoltak a testvére vállalkozásáról.
Sokan talán nem is gondolnák, hogy a 2,7 milliárd aktív felhasználóval rendelkező Facebook immár 15 esztendeje része sokak mindennapjainak. Mutatjuk, hogyan nézett ki az oldal akkor, amikor még talán kiötlői, köztük Mark Zuckerberg sem gondolta, mivé válik majd az egyszerű kollégiumi projektként indult oldal.
A jelek szerint eltarthat egy darabig, mire a Facebooknál elkészítik a Messenger, a WhatsApp, valamint az Instagram üzenetküldő funkcióját közösen működtető rendszert. Hogy mikorra vezethetik be a közös szolgáltatást, arról Mark Zuckerberg beszélt a napokban.
Bár a tavalyi adatszivárgási botrányok után felmerült, hogy fel kellene darabolni a Facebookot, a jelek szerint Zuckerbergék ennek épp az ellentétére készülnek.
Immár 8 éve boldogítja a Zuckerberg-családot Beast. A puli születésnapjáról a közösségi oldal első embere külön Facebook-bejegyzésben emlékezett meg.
A Bloomberg milliárdosokat felsoroló listájának élén az Amazon alapítója.
Kevin Systrom és Mike Krieger 2018 őszén hagyta ott az Instagramot, miután összevesztek Mark Zuckerberggel. Most kiderült, valójában mi volt a szakítás oka.
E-mailekből, prezentációkból és találkozók leiratából állt össze az a 4000 oldalnyi dokumentum, ami igen súlyos váddal illeti a Facebook vezérét, Mark Zuckerberget.
Ez több mint 5,4 milliárd forint.
Idegen államok próbálnak beleavatkozni a választásokba, nem garantálhatja senki, hogy minden veszély elhárítható –nyilatkozta Mark Zuckerberg.
Megjelent egy új könyv, amely Mark Zuckerberg néhány éve elküldött e-mailjének részletét is tartalmazza. A levél azért is hangsúlyos, mert a cégvezető világosan kifejti benne, mit tart a Facebook legnagyobb gyengeségének. Az üzenetet még azelőtt küldte a közösségi oldal vezetője, hogy a Facebook felvásárolta az Oculus virtuálisvalóság-szemüvegét.
Komoly erőfeszítéseket tesz a Facebook annak érdekében, hogy visszaszorítsa az álhíreket a platformról, ez azonban még csak fél siker a félretájékoztatás legyőzéséhez. Éppen ezért most 84,4 milliárd forintnyi támogatást is nyújtanak, hogy a technológiai fejlődés miatt egyre nehezebb helyzetben lévő kiadók is tovább tudjanak dolgozni.
Az idei évben sem maradt el Mark Zuckerberg újévi fogadalma, ezúttal pedig egy igen nagy fába vágta a fejszéjét. A következő 365 napban szeretne egy sor olyan fontos kérdést megválaszolni, amely befolyásolhatja a társadalom és az egyén jövőjét is.